2020 – A tervezett elavulás 100. évfordulója

A gazdasági verseny egyik hatékonyságnövelő megoldása a tervezett elavulás. Ez mostanság lett divatos példa, pedig már alaposan meghaladta a világ, és jóval kifinomultabb megoldások is léteznek. Ha megnézzük a termékek világát, és abban a fogyasztói piac befolyásolásának történetét, akkor jellemzően gazdasági válságokhoz köthetőek az újabb és újabb megoldási módszerek megjelenései. Ilyen kronologikus lépéseken végigvezetve mutatom be a termékvilág alakulásának 100 évét.

– Az első lépések a termékek életciklusaival függtek össze. Az első élettartam-szabályozó lépéseket a villanykörte-gyártók hozták meg. 1920-ban, az I. világháború utáni gazdasági helyzetben, Genfben, létrehozták a Phoebus kartellt, amely keményen ellenőrizte, hogy a villanykörték élettartama ne lépje túl az 1000 üzemórát. Ezzel a megoldással elképesztően felment a villanykörtések üzlete, hatalmas árbevételekre tettek szert.

– A második lépésre az 1929-30-as világválság miatt került sor. Ekkor egy New Yorki pasas — tanulva a villanykörtések példáján —, azt javasolta, hogy minden termék életét törvényben kellene behatárolni, azaz, jogi eszközökkel kellene az embereket fogyasztásra kényszeríteni. Javaslatában az is ott volt, hogy a lejárt élettartamú cuccokat le kellett volna adni állami termék-megsemmisítő üzemekbe. Ezt végül nem vezették be, de sok gyártó állt át az élettartam-tervezésre.

– A harmadik lépésre a II. világháború utáni gazdasági helyzetben került sor. A hidegháború egyik eszköze lett a tervezett elavulással felfokozott fogyasztás. A megoldást már nem csak a behatárolt élettartammal biztosították, hanem marketingkommunikációval is. Kommunikációs eszközökkel érték el, hogy az emberek ne is akarják megtartani a régi termékeiket, hanem vágyjanak az újabb és újabb termékek megvásárlására.

– A negyedik lépést alig vettük észre, mert beleolvadt a hidegháború végébe, pedig lényeges. A megoldást Lee Iacocca, a Chrysler vezére hozta, még az 1970-es években: „Az emberek bármennyi pénzt hajlandóak elkölteni, ha takarékosságról van szó.” Példáját követve, az 1980-as években, megindult a takarékosság korszaka, aminek egyik látványos példáját ismét a fényforrás-gyártók adták, azzal, hogy kivezették a hagyományos izzókat a piacról, és helyette, takarékosságra hivatkozva, bevezették az egy, sőt, néha két nagyságrenddel drágább fényforrásokat, az árváltozásnál kisebb mértékű élettartamtöbbletet biztosítva.

– Az ötödik lépés a hidegháború miatti átrendeződés időszakában történt meg. Megszűnt a kétpólusú világ, helyette kialakult a sokpólusú verseny. Megalakultak az új államszövetségek. Épül az Afrika Unió, a Dél-Keletázsiai Államszövetség, a Dél-Amerikai Államszövetség, a Maghreb Arab Unió, az Európai Unió, az oroszok is szervezik a volt szovjet utódállamok egy részével a szövetséget stb. és ne felejtkezzünk meg Kína, illetve India roppant erejéről se. Ennek folyományaként ma 10-12 pólusú hidegháborúról beszélhetünk. Ez a helyzet beszűkítette a nagy nyersanyagigényű termékek lehetőségeit is, és a világot belekényszerítette az elektronizáció fokozott fejlesztésébe.

Az elektronizáció felszínre hozott egy sajátos problémát, ami kihat a termékek szervizelhetőségére is, azaz, a javítás a korábbinál még több magasan képzett embert igényelne. Ez a probléma már az 1970-es években észlelhető volt, de mostanra teljesedett ki. Mivel nincs kellő számú szakember, ráadásul az ő drága szakértelmük nincs arányban a javítandó szerkezeti rész által megtermelhető haszonnal, még erősebbé vált a komplett modulcserére alapuló javítási munka. A drága modul cseréjét, kis munkaerő-befektetéssel lehet elvégezni, tehát jó hasznot termel a javítás is. Sok esetben már nem modult cserélnek, hanem a komplett berendezést váltják egy újabb termékre. (Lásd a mobiltelefonok vagy a számítógépes nyomtatók világát!)

– A hatodik és eddig az utolsó lépést épp most éljük meg, a XXI. század II. évtizedében. Bár még mindig itt vannak velünk a mesterségesen korlátozott élettartamú termékek, a takarékossággal manipulált termékek és a komplett modulcserére kényszerítő termékek, új pénzkihúzási technika fejlődik, amely egyben a sokpólusú gazdasági versenyben való szerepünket is „röghöz-kötötté” teszi, és ez a hálózatfüggés.

A mai termékek gazdasági szerepe nem a korábban bemutatott élettartam-szerepükkel, vagy javíthatósági sajátosságaikkal húzzák ki a pénzt a zsebünkből, hanem a hálózathoz való tartozás megfizetésével. Erre jó példa a városi kerékpárok vagy rollerek esete, amelyek működőképességét hálózati rendszerben biztosítják. Nem csak a műszaki cucc időarányos használati díját kell megfizetni, hanem az azt üzemeltető hálózat díját is, de ebben a konstrukcióban a műszaki cucc már csak ürügy a hálózaton beszedhető pénzek megmozgatásához.

Új, szinte lázadó magánemberi igényként jelentkezik javíthatóság, ami olyan természetes emberi érdek, ami szembeszáll a mai termékvilág miatti kiszolgáltatottsággal. Mostanra ébredt öntudatra az a sokaság, aki jövőt lát a tartós termékekben, hiszen mára elmúltak azok a lehetőségek, amelyek a modernizmus végén még megvoltak, amikor még lazán meg tudtad bütykölni például az autódat. Ma már az alkatrészek többségéről annak funkcióját sem fogod felismerni. Így van ez már a legtöbb szerkentyűnkkel, teljesen mindegy, hogy az micsoda. Lehet szenzoros vízcsap, programozható konyhai sütő, vagy éppen a gyerek valamilyen elektronikával szabályozott játéka, az összetettségük miatt már nem áttekinthetők egy átlagosan művelt ember számára.

Az itt bemutatott dolgok mindegyike olyan megoldás, amely folyamatosan pörgeti a fogyasztónál lévő pénzt és ezzel fokozza a gazdasági teljesítményt. A gazdasági teljesítmény pedig alapjaiban határozza meg az adott állam vagy államszövetség pozícióját. Ebben a helyzetben az állampolgárként élő egyének sorsa is függ attól, hogy ők mennyire aktív fogyasztók. A példaként említett javíthatóság iránti igény olyan problémát feszeget, amely magánemberi indíttatású, és amire jól építenek az úgynevezett nem növekedési ideológiák. A nemnövekedés gondolatköre jól jelzi, hogy a növekedés már nem folytatható a termelés és kereskedelem eddigi megoldásaival, hiszen végesek az erőforrások. Ezzel együtt a nemnövekedés jó ideológiai eszköze annak, hogy egy-egy gazdasági régiót meggyengítsenek a gazdasági versenyben, méghozzá a fogyasztói kedv visszafogásával. A nemnövekedés tehát az új, sokpólusú gazdasági verseny, a globális hidegháború hatékony ideológiai támadóeszköze is. Ebbe a nemnövekedési ideológiai eszközrendszerbe illeszkednek egyes jól specializált ideológiák és mozgalmak is, mint például a radikális zöld mozgalmak, a klímakatasztrófát hirdető mozgalmak, vagy a vegán életideológiák. Ugyanezek az ideológiák viszont alkalmasak egyes termékterületeken elérni a felfokozott fogyasztást is, tehát kétélű, kétarcú helyzetet teremtenek.

Tény, hogy a növekedés abban eredményes volt, hogy azzal nyerjen a nyugati világ a szovjet birodalommal szemben, de az akkor alkalmazott megoldások ma már több gondot okoznak, mint amit megoldanak. Marad a nagy kérdés, hogy hogyan lehet erre az ellentmondásos helyzetre józan megoldást találni. Kérdés tehát az, hogy egyrészt miként lehet biztosítani a gazdasági versenyben a jó pozíciót, és másrészt, miként lehet a rendelkezésre álló erőforrásokkal fenntartható módon gazdálkodni. A kettő egymást szinte kizárja. Ebben az ellentmondásos helyzetben kell tehát az egyének érdekeit is jól érvényesíteni.

Tasnádi György

belsőépítész, bútor-designer

Kategória: Blog | A közvetlen link.

2 Responses to 2020 – A tervezett elavulás 100. évfordulója

  1. Tamas Gaal szerint:

    A tervezett elavulast sokan hoaxnak, varosi legendanak tekintik.
    – A villanykortek eseten a hosszabb elettartam alacsonyabb hatekonysaggal, tobb ho termelesevel, energiapoazarlassal jar.
    – A masodik lepes nem valosult meg a poszt szerint sem
    – A harmasik lepes nem tervezett elavulas…
    – A negyedik lepes valoban marhasag volt, de nem elavulas, nem tervezett… marketing hazugsag, amit lobbizassal torvenyerore emeltek
    – Az otodik sem tervezett elavulas, ugyanaz az elektronika szervezelhetoen tizszer-szazszor nagyobb lenne… a nem javithato az nem jelent tervezett elettartam csokkentest.
    – Vegul a hatodik, pl varosi kerekpas stb halozat egyaltan nem tartozik ide…

    • Tasnádi György szerint:

      Bizony, nem véletlen, hogy a későbbi pénzmozgásokat aktivizáló megoldásokat nem nevezzük tervezett elavulásnak, ezért nem is neveztem annak. A tervezett elavulás nevű megoldás csak a II. világháború előtti időszakra érvényes. Magát az elnevezést Bernard London adta, akinek tervezete csak írásos emlék maradt. Az írásom végigvezet egy fejlődési folyamaton, amely a tervezett elavulás által kezdődött, de később annál sokkal hatékonyabb és összetettebb megoldásokat találtak. Így jutottunk el az élettartam tervezésig, majd a termék-életpálya tervezésig. Ma már a hálózatos megoldásoknál tartunk, ahol a szolgáltatási rész már fontosabb termékalkotó az egész rendszerben, mint maga a fizikai termék, tehát igen, a hatodik fejlődési fokozat is ide tartozik, hiszen ez csak a korábbi fejlődési szakaszok által jöhetett létre. Ennek módszertanára még nincsen nevünk.
      – Az írásomnak azonban van egy ennél sokkal fontosabb része is. Azt is bemutattam, hogy az egyszerű pénzmozgást serkentő megoldás miként terjedt át más termékekre, miként fejlődött stratégiai tényezővé, miként terjedt el világszinten, és mindez miként nőtte ki magát olyan összetett és sokrétű megoldásegyüttessé, hogy annak különféle elemei a politika és az ideológia tárgyává lettek. Olyan komplex megoldásegyüttesről beszélünk ma már, amely világnézeti szempontból is problémákat jelent, amelyre választ kell találni. Különösen problémás ez, hiszen – miként azt írom is – egy nagyon ellentmondásos helyzet teremtődött, ami sokféle érdeket aktivizál.

Hozzászólás a(z) Tamas Gaal bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük