A vita legalacsonyabb közös nevezői a tények

Egy német újságíró[1] tollából idézem ezt a cím béli állítást, mert mélyen igaznak tartom. A szerző a koronavírus miatti tüntetésekről ír. A probléma az, hogy a társadalom – a véleménynyilvánítás szabadságát védve – helyet ad a pandémia miatti megszorítások elleni irracionális tiltakozásoknak is. A kérdés az, hogy miként lehet értelmes vitát folytatni, ugyanis rengeteg álhír, tudatos hírhamisítás és misztikus vélemény kering a világban, amelyeket semmilyen tény nem támaszt alá. A szerző ki meri jelenteni, hogy „A szélsőségesek védelme veszélyes.”

Ismerős probléma ez, amely már évezredek óta gondot okoz a vitakultúránkban. Olyan jelenségről van szó, amely szinte minden tényeket nélkülöző vitahelyzetben bekövetkezik. Gazdasági válságok, járványok, árvizek, földrengések vagy viharkárok idején, forradalmak és háborúk rettenetében, vagy csak az egyszerű hétköznapok hitvitáiban drámaian sokszor találkozunk vele, sokszor gyilkos indulatokig fokozott helyzetben.

Úgy vélem, minél nagyobb a válság, annál nagyobb a lehetőség a szélsőségek megjelenésére. Ezért valóban érdekes lenne véleményt formálni arról, hogy mi a szélsőségesség, ennek ellenére ettől óvnék mindenkit, ugyanis ez szükségszerűen elvezet az ellenséges hangnemű érzelmi érvelések zsákutcájába. Hogyan lehet ezt a problémát kikerülni?

A megoldás ott van a címben. A vitákat a tények megismerésére kell alapozni. Csakis a tények adhatnak olyan bázist, amiből olyan eredményes megoldások születhetnek, amelyeket világnézettől függetlenül is képes bárki elfogadni. A tények kutatását, vizsgálatát, rendszerezését egyszerűen csak tudománynak hívjuk. Az, aki a tudományok ellen hangol, aki a tények megismerése ellen lép fel, aki áltudományos, mágikus vagy ezoterikus nézeteket terjeszt, az érdekelt a közös, általánosan elfogadható megoldások tönkretételében.

Támogassuk a tudományos gondolkodást, a tudományos módszertan terjesztését! Támogassuk, mert így a fontos dolgainkban mindig a lényegre koncentrálhatunk, elkerülhetjük a felesleges vitát, nem csúszunk szélsőségességbe és kölcsönösen előnyös megoldásokhoz juthatunk! A tudományos kutatás nem olcsó, de nagyságrendekkel kevesebbe kerül, mint egy rosszul működő világ, amelyekben a figyelmet és az energiákat a felesleges dolgok miatti küzdelmekre fordítjuk. Éljen a tudomány!

BP. 2020.08.05. Tasnádi György

[1] Julia Merlot kommentárja: Értelmetlen viták. [2020. augusztus 04.; Der Spiegel – Tudomány rovat]

Kategória: Blog | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük