Miért ünneplik a Darwin-napot a szekuláris humanisták?

Avagy: eredetmonda bizonyítékokra alapozva

Honnan származunk? Hogy kerültünk ide? Miért éppen így nézünk ki, miért így működünk? Miért hasonlítunk egyes élőlényekre jobban, másokra kevésbé? Miért vannak látszólag logikátlan, néha tökéletlen, „rosszul tervezett” szerveink?

Ezekre a kérdésekre évezredekig csakis misztikus, természetfeletti lényekre, és hatásokra alapozott magyarázatok léteztek.

Ezek a válaszok viszont, éppen ezért, nem bizonyítékokra alapultak, hanem kinyilatkoztatásokra, babonákra, és szájhagyomány által terjesztett magyarázatokra.

Egy közösség erejét, összetartozását nagyban erősíti a múlttal való kapcsolat közös megélése. Ez vallások esetén adott. A pápua törzsek animista vallásaitól a hinduizmuson át az ábrahámi monoteista vallásokig minden esetben egy „történelmi” keretet kap a hívő.

De hogyan tudja elhelyezni magát időben és térben egy olyan ember, aki a tárgyi világ bizonyítékait fogadja el? Erre talált választ Charles Darwin, és válaszai a mai napig helytállóak, sőt, a tizenkilencedik században előre nem látott új módszerekkel nyernek megerősítéseket.

Ami miatt mégsem váltak rohamosan általánosan elfogadottá ezek a felismerések az emberiség körében, az azért van, mert a vallások által nyújtott magyarázatok könnyebben emészthető, egyszerűbb válaszokat jelentenek.

Továbbá, az evolúció folyamatainak megértése és kommunikálása nem egyszerű feladat.

Bár a teremtésmítoszok egyszerűbbnek, és akár szebbnek tűnhetnek, viszont nem részei annak a csodálatosan komplex, és érdekes világnak, melyet Darwin felfedezése leleplezett számunkra.

Eredetünk, és a világban elfoglalt helyünk megértésének szempontjából tehát fontos a természetes szelekció elmélete, mert mélyreható, ésszerű, és messzire vezető válaszokat nyújt. Emiatt emlékeznek meg világszerte szekuláris humanisták milliói Charles Darwinról a születésnapján, február 12-én.